ESCHER ÉS A TÉRSZEMLÉLETÜNK

Művészet és tudomány Escher munkáiba

Bár Escher grafikus művésznek vallotta magát, aki főként fametszeteket és litográfiákat készített, a képeit tanulmányozó néző óhatatlanul észre veszi, hogy nem egyszerű grafikákat csodál. Művészet és tudomány karöltve figyelhető meg ezekben az alkotásokban.

Kezdő grafikusként még erősen mestere, Jessurun de Mesquita hatása alatt állt. Neki köszönhetően kezdett érdeklődni a fametszet és a különböző technikákkal való kísérletezés iránt. Korai munkái azonban nemcsak Mesquita stílusának jegyeit viselik magukon, hanem igazodott a kor grafikai hagyományaihoz is, amit az expresszionizmus, realizmus valamint a grafikai technikák tökéletesítésére fektetett hangsúly határoztak meg. Mindemellett szükséges kiemelni Escher metszeteinek egyediségét. Az Itália ihlette tájképein ellentétben a kortárs művekkel, sokkal karakterisztikusabban jelenik meg a perspektíva és a térbeliség. A magasság, mélység és távolság élesebb hangsúlyozása mellett Escher előszeretettel ábrázolt tükröződéseket is, ami szintén megkülönböztető vonása. Jóllehet a holland grafikus munkáiban jelentős szerepet játszó, szabályos felületfelosztások díszítőelemként már korábban is megjelentek a művészetben, fő témaként vagy gondolatkifejező eszközként elsőként Escher használta a mór mozaikcsempék ihlette motívumokat.Saját találmánya volt továbbá a valóság különböző, gyakran ellentétes aspektusainak az összekapcsolása, sokszor meghökkentő képet tárva a néző elé.

Hasonló törekvések az európai művészetben az 1910-es években jelentkeztek számottevően, Pier Mondrian és Paul Citroen műveiben. Megkérdőjelezték a látható világ egységét, amit a hagyományos perspektív ábrázolás sugallt, s a valóság elemeit részekre bontva, azokat egyenértékű összetevőkként, közvetlenül kapcsolták össze. Az előtér és háttér egybeolvadt, ezzel megszűnt az általuk okozott kontraszt, s az előtérben-ábrázolás elvesztette kiemelő szerepét. Az előtér hagyományos funkciója Escher nyomatain is többnyire eltűnik. Levegő és víz I. című fametszete jó példa erre, csakúgy, mint bármely két vagy többszínű motívumokból álló szabályos felületfelosztása.


Escher: Levegő és víz I., fametszet, 1938.

A kép középső részén a madarak és a halak egyenrangúak. Ha tekintetünket a világos halakra irányítjuk a sötét színű madarak vízzé alakulva hátteret alkotnak, míg a madarakat figyelve a halak veszik át a háttér szerepét. A XX. század művészetében tehát a látható valóság elveszti korábbi látszólagos egységét, és vizuális jelenségek sokaságává válik.

Olyan sokasággá, melyben minden alkotóelem egyformán egyedi. A modern művészet központi problémája ezek után az, hogy hogyan rendezze ezeket a vizuális összetevőket úgy, hogy azok összetartozzanak, de ne veszítsék el egyediségüket. A dadaizmus és szürrealizmus jegyeit viselő elrendezés zűrzavaros és abszurd, ellentétben Escher megoldásával, aki mindig logikusan, valamilyen rend szerint kapcsol össze különböző elemeket. Éppen ezért teszi próbára térlátásunkat egy-egy lehetetlen épületet ábrázoló képével, vagy amikor egymástól független megfigyelések objektumait kapcsolja össze, mint például a már említett Csendélet és utca c. lenyomat. Ott az első megfigyelés az utcára irányul, míg a második az íróasztalra. Ezt a két különböző megfigyelést egyesíti egy közös nézőponttal. A valóság elemeit logikailag tehát összekapcsolja, mégis látjuk, hogy nem természethű az ábrázolás.

A művészet tradicionális világában Escher munkáit mindig bizonyos fenntartással fogadták, és sohasem részesítették kellő megbecsülésben. Tisztelték a grafikai technikák mesteri alkalmazását, és az alkotásai páratlan eredetiségét, de úgy ítélték meg, hogy azok túl intellektuálisak, és nélkülöznek mindennemű érzelmi töltést. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Hollandia egyik vezető művészeti folyóirata, a Delta 1970-es kiadásai egyetlen Escher képet sem közöltek annak ellenére, hogy a grafikus ekkor már széles körben népszerű volt. Meglepő továbbá, hogy míg általában a művészet és tudomány között éles határ húzódik, Escher műveivel nemzetközi hírnevet és elismerést szerzett a tudósok körében. Cikkek jelentek meg róla és képeiről a Time, Studio és Life magazinokban. Műalkotásaiból több kiállítást rendeztek tudományos kongresszusokon, mint művészeti galériákban. 1960-ban Cambridge-ben, a Nemzetközi Kristálytani Unió V. kongresszusán, 1964-ben Amszterdamban egy matematikai konferencián mutatta be munkáit. A kiállítás hatalmas sikert aratott, és számos tudóssal személyes kapcsolatba került: Roger Penrose-zal, C. H. McGillavry-vel, H. S. M. Coxeterrel. Az elkövetkező években egyre több alkalommal kérték fel előadásokra, melyek rávilágítottak Escher és a tudományos világ felfogása közötti hasonlóságokra. A világ pluralitásában nem a káoszt és abszurditást látták, mint a modern művészeti irányzatok, hanem a kihívást a jelenségek közti logikus kapcsolatok feltárására. Az Escher képein megjelenő abszurditás minden esetben feloldható megfelelő elemzéssel és interpretációval.

A műveiben fellelhető vonatkozások számos tudományág vizsgálódási területét érintik. A felület szabályos felosztása, és az előszeretettel ábrázolt poliéderek az euklideszi geometriához és a kristálytanhoz kapcsolódnak, de felfedezhetők a hiperbolikus-, a projektív geometria, a logika és a topológia elemei és egy-egy metszeten. A kísérleti pszichológia és optika a tér és formaészlelés, illetve vizuális illúziók révén szintén érdekelt terület, csakúgy, mint a kémia és biológia.

A matematikusok különösen vonzódtak Escher munkáihoz, mivel rendkívüli módon jelenít meg matematikai problémákat és jelenségeket. Noha középiskolán kívül matematikát nem tanult intézményes keretek között, autodidakta módon olvasott alkalmas témájú irodalmat, ami később gazdag ihletforrásként szolgált. Laikus elméleteiben gyakran a megfelelő szaktudományi értelmezés előtt járt. Roger Penrose, miután felkereste Eschert baarni otthonában, így írt róla:

"Ez a különös művész ösztönösen, minden gyakorlati tanulás nélkül ismeri a matematikai törvényeket, és alkalmazza is az ellenkezőjüket."

Escher saját bevallása szerint közelebb is érezte magát a matematikához és művelőihez, mint a művészethez és saját pályatársaihoz. Egyik albumának bevezetőjében a következőket írja:

"A kötet minden nyomata azzal a szándékkal készült, hogy egy meghatározott gondolatfolyamatot világítson meg. E művek alapjául szolgáló eszmék nagyobbrészt arról a csodálatról és csodálkozásról tanúskodnak, amely engem a környező világ törvényszerűségei iránt elfog. Ha valaki valamin csodálkozik, egy csoda válik tudatossá benne. Amikor én érzéki módon, nyitottan állok szemben a rejtélyekkel, amelyek körülvesznek minket, s amikor megfigyeléseimet átgondolom és elemzem, a matematika birodalmába jutok. Jóllehet semmiféle egzakt tudományos képzettségem és ismeretem nincs, mégis közelebb érzem magam a matematikusokhoz, mint tulajdonképpeni pályatársaimhoz."

Nyilvánvaló tehát, hogy érdemes felkutatni és elemezni a képeken fellelhető többé-kevésbé látens matematikai vonatkozásokat.

:: vissza ::
:: tovább ::
A tanulmányt készítette: Bara Éva